Ezen a héten Magyarországon turnézik Dhafer Youssef. Az oud-játékos, zeneszerző és énekes Snétbeger Ferenc gitárművésszel lép fel öt magyar városban: Budapesten (a Millenárison, március 25-én), Szegeden, Sopronban, Debrecenben és Salgótarjánban. A jelenleg Párizsban élő tunéziai zenész nem először jár nálunk, legutóbb tavaly májusban a Művészetek Palotájában, a Hétfő esti jazz sorozatban ejtette ámulatba a magyar közönséget arab lant-játékával és kísérteties, a keleti misztikát idéző énekhangjával.Gramofon: Már többször zenéltek együtt Snétberger Ferenccel Budapesten. Honnan jött az ötlet, hogy vidéki magyar városokban is fellépjenek?
Dhafer Youssef: Ferenc jelentős zenész, úgy is lehet mondani, hogy a magyar zenei világ „Eiffel tornya”. Kétszer is hívott már Budapestre játszani, a koncertturné ötlete is tőle származik. Egy közös fellépés olyan, mint a szerelem: ha csak egyszer játszunk együtt, az nem több egyéjszakás kalandnál, ha viszont jobban meg akarjuk ismerni egymást, ha messzebbre akarjuk vinni a hallgatókat, több időt kell közösen tölteni utazással, beszélgetéssel, zenéléssel. Így egy idő után már oda tudunk figyelni arra is, hogy mi van a szavak, a szemek, a kotta mögött.

G.: Nemcsak a magyarországi programja sűrű, de a honlapját nézve szinte soha sem pihen. Most jelent meg legújabb lemeze, ezenkívül is egymásba érnek a fellépései. Egyiptomban, Marokkóban, Tunéziában és persze Európában: Németországban, Belgiumban, Olaszországban sorra adja a koncerteket. Honnan van ennyi energiája?
D. Y.: Minden zenésznek meg kell tanulnia minden nap beosztani az energiáit, hiszen a nézők előtt a legtöbbet kell kihoznunk magunkból. Ez azonban persze élvezet is; talán az utazás a legfárasztóbb rész, a zenélés már csak szórakozás.

G.: Igaz, hogy első oudját, ezt a különleges arab lantot saját maga készítette ötéves korában?
D. Y.: Tény, hogy életem első hangszerét magam készítettem, de azt nem igazán mondanám, hogy oud formája volt. A lényeg az volt, hogy rezonáljon. Erre a célra üres konzervdobozokat szedtem össze a szemetesből, a húrok kidobott bicikliküllők voltak. Szegény családban nőttem fel, esély se volt arra, hogy hangszert vegyenek nekem a szüleim, művészetre tanítassanak. Brazíliában még most is rengeteg zenész játszik hulladékból készített hangszereken, sokszor bámulatos módon.

G.: Eddigi lemezei alapján az ön művészetét nem lehet kategóriába sorolni. Világzene, jazz, némi elektronikával vegyítve, hozzá ez a különleges misztikus hangzás, amit az oud és az ének biztosít: nekem inkább vallási zenének hangzik. Ön hogyan jellemezné a zenéjét?
D. Y.: Nekem se könnyű meghatározni, mit is csinálok. Tény, hogy mindig valami másra törekszem; a különböző célokhoz különböző zenészeket választok társul, legyen olasz, norvég, vietnámi vagy magyar: ez is adja az eklektikát. Tunéziából jövök, de a zeném sok kultúrát olvaszt magába. Én magam a Korán iskoláján nőttem fel; bár nem vagyok igazán vallásos, és szeretem az élet adta örömöket, sokszor jólesik az a misztikus állapot, amit a vallás ad. Ez a kicsit másfele, befele figyelés. Igen, ez is a zeném része.

G.: Hogyan készülnek a lemezei?
D. Y.: Zenék, könyvek, emberek, filmek inspirálnak, ezek adják az ötleteket, amikhez később társakat keresek. Legutóbbi, két hete megjelent lemezemen például Abu Nawas középkori arab költő versei is megszólalnak úgy, hogy közben zeneileg meg célom volt az elektronikától való távolodás, a jazz felé való közelítés. Még sosem játszottam jazztrióval, de az Abu Nawas-versek kapcsán most ezt is kipróbáltam. Így találkozott össze a középkori arab költészet a nagybőgővel.

G.: Tavaly májusban, a Müpa Hétfő esti jazz sorozatában adott koncertjén nem hittem a fülemnek, se a szememnek, amikor énekelt: percekig képes olyan hangokat kitartani, ami már magasságukban is hihetetlenül hangzanak. Hogyan csinálja? Mi ez a technika, és hol tanulta?
D. Y.: Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan csinálom, nem tanultam soha. A hangom számomra hangszer, és az a célom, hogy olyat is megpróbáljak vele, amit eddig még senki. Gyerekkoromban ugyan sokat énekeltem, de a legkevésbé a technikán múlik, mi jön ki az ember torkából. Sokkal inkább azon, amit a természet vagy Isten adott, ki miben hisz.

G.: Snétberger Ferenccel öt magyar városban lépnek felnek: Szegeden, Sopronban, Debrecenben, a budapesti Millenárison és Salgótarjánban. Mit várhat a közönség?
D. Y.: Duóként fogunk muzsikálni, nem lesznek más zenészek rajtunk kívül. Kettőnk zenéjét, az ő és az én világomat fogjuk egyesíteni. Ez a cél.